Prológus

PROLÓGUS

Benjamin Carter

           Egy villanás, majd leállt a kocsim. Kipattantam, ekkor egyet kivéve az összes utcalámpa kialudt. Lassan a fény felé fordultam, de nem láttam semmit a felém kúszó sötétszürke ködtől. A folyó zúgása semmi jót nem jósolt.

     Két női alak rajzolódott ki a lámpa halovány fényében, hátukon hatalmas, denevérszerű szárnyakkal. Egyikük a híd korlátján guggolt, mintha csak játszani készülődnénk. Pedig koránt sem erről volt szó.

A másik szárnyas szörny, akinek égővörös hajánál már csak a szeme szikrázott vörösebben, magas, borotvaéles hangján megszólalt:

   – Benjamin Carter! – Még ki sem mondta a nevem, én már a lehetőségeimet vettem sorra. – Készülj a halálodra!

   – De nem ma éjjel – suttogtam és reméltem, hogy valóban igazat mondok.

Hogy hogy kerültem ebbe a helyzetbe? Boszorkány vagyok.

Egész testemet elemésztette az éles fájdalom és megszűntem létezni a világ számára…