V - EGY CSÓK, AMI MEGVÁLTOZTAT

Sziasztok! Mostanában nagyon sokan nézegetik az oldalt, aminek mi nagyon örülünk, ezért úgy döntöttünk ki is rakjuk a következő fejezetet. Illetve annak egy részét...nagyon hosszú fejezet lett, ezért most csak az egyik felét rakjuk ki, a másikat majd pár nap múlva! Reméljük tetszik, írjatok megjégyzést!!!

V

EGY CSÓK, AMI MEGVÁLTOZTAT

Nina Carter

           Annie ágyán ültem hatalmas ruhakupacok között és vártam, hogy a ruhaosztag végre kiválassza a megfelelő partyszerelést. Annie fiúsabb ruháit mostanában csillámos toppokra és szűk szoknyákra cserélte. Őszintén megvallva, egyáltalán nem álltak neki jól. És egyébként is csak azért változtatott a stílusán, mert nem tetszett neki, hogy a kapcsolatuk Reeddel kezdett komolyabbra fordulni. Újra akarta a „kezdeti fellángolást” és mindent meg is tett annak érdekében, hogy ez feltűnjön Reednek is. Akin viszont inkább az látszott, hogy örül a jelenlegi felállásnak.

A furcsa selymes tapintású ágyneműhuzaton húzogattam az ujjamat, mintákat rajzolva az anyagba és megint a szemközti falon kattogó órára néztem.

Két perccel mozdult arrébb a kismutató. Ekkor végre az egész lánycsapat rábólintott arra a göncre, amiben Annie kilépett a gardróbból, majd szanaszét hagyva az összes ruhát leszáguldottak a lépcsőn és sürgettek, mintha nem rájuk kellett volna várnom háromnegyed órát. Annak ellenére, hogy így hirtelen siethetnékük támadt, én voltam az első, aki kilépett az ajtón az esőbe. Sajnáltam Laurát, hogy pont a buli estéjén zuhog, el sem tudtam képzelni, hogy fog ennyi ember elférni a házukban. Már épp azt mérlegeltem, mit vesztenék, ha nem mennék el, mikor megcsörrent a mobilom és a képernyőn Laura fotója tűnt fel.

   - Hol vagytok már? - szólt bele idegesen a telefonba.

   - Szia, Laura - köszöntem, hogy legyen egy kis ideje lenyugodni. - Jövünk már csak a barátnőidnek muszáj volt kétszáz ruhát felpróbálni.

   - Igen, ismerem Annie-t - sóhajtott röviden, majd folytatta. - Csak úgy örültem volna, ha ma este nem játssza el ezt. Már mindenki itt van - tette hozzá.

   - Mindenki?

   - Ahamm - mondta és letette a telefont.

     Tisztában voltam vele, hogy Laura mindenkiébe Aaron is beletartozik. Így hogy ő is ott lesz, már nem is merül fel bennem, hogy ne menjek el…

Két kocsival mentünk, én egyedül, míg a lányok hatan bezsúfolódtak Annie szüleinek furgonjába. Megvártam, hogy lekormányozza a kocsit a feljáróról, aztán én is kihajtottam az utcára és Laura háza felé vettem az irányt.

A buli helyszíne elég messze volt Annie-éktól. Már majdnem kiértünk a városból, pedig én először úgy képzetem, Laura a belső részen lakik valahol, egy hasonlóan sablonos házban, mint Annie-ék vagy akár mi.

Benyomtam a rádiót, hogy hallgassak valami zenét, de természetesen egész óra volt, így a híreket bemondó nő förtelmes hangsúlyozását kellett hallgatnom, míg Annie meg nem állt Lauráék hatalmas háza előtt.

Az épület még szakadó esőben is szép volt, fehér falai kitűntek a szürke háttérből, amit a borult ég festett mögé. Rendkívül elegáns, harminc perces késéssel toppantunk be.

A bel tér is hasonlóan szépre sikeredett, Laura szülei jó ízléssel voltak megáldva annak ellenére, hogy az apja a kikötőben dolgozott, anyja pedig tanár volt. A nappalit galériás megoldással nagyították meg, ahol most a magukhoz képest színes és csillogó ruhákat viselő sulis társaim beszélgettek. A szoba hátuljánál több hangfal volt egymás mellé állítva, Laura bátyja, egy magas, csupa feketébe öltözött srác feküdt mellettük és kapcsolta össze a vezetékeket. Mikor végzett, feltápászkodott és széles mosollyal az arcán max hangerőre csavarta a zenét. Egy perc sem kellettek ahhoz, hogy az emeletről elkezdjenek leszivárogni az emberek. A szoba egyszer csak elsötétült és éles neonfények vették át a mennyezeti lámpák szerepét. Felnéztem, mire egy fénycsóva megvakított egy pillanatra. Aztán mikor a fények arrébb vonultak, láttam meg a kristály diszkó gömböt, amiről Laura annyit áradozott. Az apjával cseréltette le a csillárt, hogy ezt fellógathassa. De megérte, ezzel az egy lépéssel máris közelebb került ahhoz, hogy a buli igazi party legyen. Persze az nem segített, hogy a dj-nek kikiáltott srác olyan számokat kevert be, amiket több éve nem hallgat ember.

     Azon kaptam magam, hogy én még mindig az ajtóban állok. A többieket a táncoló tömeg közepén pillantottam meg egy nagy körben, hangosan vihogtak és összevissza lóbálták a lábukat. Nekem egyrészt nem volt kedvem béna körtáncot járni, másrészt nem akartam tönkrevágni a magas sarkúm, ezért úgy döntöttem, inkább felkeresem a házigazdát. A „táncparkett” körül összenyomakodott tömegen átvezető utam a konyháig nem volt épp egyszerű, főleg, hogy közben minden ismerős csajjal le kellett állnom csacsogni egy mondatra. Ez szintén nem volt ínyemre, így nem volt könnyű átvedlenem az új önmagammá, aki már kedveli az ittenieket.

Végül átértem a közvetlenül a nappaliból nyíló konyhába, ahol egyedül Laurat találtam, aki az étteremből rendelt szendvicseket babusgatta.

   - Mondtam, hogy extra uborkát kérj rá - léptem oda hozzá, ő két puszit nyomott az arcomra köszönésképp és visszafordult a szendvicsekhez.

   - Nem az uborka a baj. Vagyis az is… De ezek olyanok, mintha már ezer éve az étterem konyhájában poshadtak volna.

   - Azért nem olyan vészes a helyzet - próbáltam megnyugtatni és levettem egy sonkás-sajtost a tálcáról. - Tényleg nem rossz - mondtam az első harapás után.

   - Nyeld le, és aztán beszélj! A tesóm szerint, ahogy lenyeled, hányingered lesz tőle.

Lenyeltem a falatot.

   - Tényleg. Igaza volt a bátyádnak… - öklendeztem, és a legrövidebb úton igyekeztem átvágni magam a mosdó felé.

           Mikor kifelé jövet kivágtam a fürdőszobaajtót, azt sikeresen nekicsaptam valaki hátának. erre a srác megfordult. Én hülye… A nagy szendvicskóstolásban el is felejtkeztem arról, miért is vagyok itt.

   - Szia, Nina - köszönt Aaron, a szívem meg furcsa ritmusban dobbant, ahogy kimondta a nevem.

   - Bocsi, nem akartam így neked vágni. - Mutattam az ajtó felé.

   - Semmi baj - mondta kedvesen, majd a következő pillanatban megragadta a karomat és belökött egy rohanó idióta elöl a galériára felvezető lépcső alá. - Ahogy látod, nekik nem most kezdődött a buli - mosolyodott el és én nagyon örültem, hogy nem csak hogy eljött, de még jó kedve is van ma este. - Laurával minden oké? - kérdezte. - Miután beengedett mindenkit, eltűnt a konyhában.

   - Ömm, persze csak a szendvicsek nem éppen ehetőek. - A gondolatra ismét felfordult a gyomrom. - Azokon kívül nincs mit adni a vendégeknek.

   - Mindjárt beszélek vele. Elugorhatnánk a pizzázóba - tanácsolta és el is indult a konyha felé. Én követtem és beérve az étkezőbe Laurát pont úgy találtam, ahogy otthagytam. Szinte láttam, ahogy a könnycseppjei lecsöppennek a romlott kenyérkupacra. A legkisebb problémától is, ami adódhatott, teljesen elszállt minden lélekjelenléte. Annyit készült erre a bulira, hogy nem is hibáztattam érte.

   - Figyelj, Laura, szívesen hozunk pár pizzát a Rosa’s-ból - ajánlotta fel Aaron csüggedt barátnőnknek.

   - Megtennéd? - Laura hangjába egy pillanat alatt visszatért a remény. - Akkor adok pénzt.

   - Majd utólag megadod, a kintiek már éheznek - húzódott megint mosolyra a szája. Már most imádom a mai estét…

Elindult kifelé a helyiségből én pedig maradtam a pultnak támaszkodva. - Te nem jössz? - Fordult vissza és egyenesen rám nézett. Egy pillanatra leblokkoltam, de aztán ezt feleltem:

   - De, jövök, egy pillanat, csak hozom a kabátom.

           Amikor kiléptem az ajtón, muszáj volt felrántanom a kapucnit a fejemre, nehogy a nedves cseppektől a hajam elveszítse az egyenességet, amit másfél óra szenvedéssel vasaltam bele. Kimentem a kertkapun és balra, majd jobbra néztem, hogy átkeljek az úton Aaron autójához. Megkerültem a kocsit és kissé túl nagy erővel csuktam be az ajtót, aminek tudtam, mint minden srác, Aaron sem örül.

   - Voltál már a Rosa’sban? - kérdezte, miután felberregtette a motort és ráhajtott az útra.

   - Még nem - válaszoltam.  

   - Pedig jó hely. - Kis szünetet tartott. - Én legalábbis szeretem.

Vártam, hogy a közénk telepedő csend megszakadjon, de nem tudtam, mit is mondhatnék. Mikor igent mondtam a pizzahozatalra, nem egészen tudtam, mire vállalkozom. Aaron zavarba hozott, ilyen még egy fiúval sem történt velem. De őt valahogy nem zavarta a csend, és pár perc múlva én is rájöttem, hogy nem kéne úgy stresszelnem magam.

Máris az út végén voltunk, ahol a piros lámpánál kígyózó hosszú kocsisort lehagyva, Aaron besorolt a balra tartó sávba, majd behajtott a pizzázó parkolójába.

     A piros neonfelirat és mellette egy szelet neon-pizza hirdette, hogy jó helyen járunk.  Viszonylag nagy épület volt, ahogy így elsőre felmértem, a bejárat felőli oldal a szokásos pizzázókhoz hasonlított, a bal oldali falat, ahol leparkoltunk, fehéren hagyták, hívogató vásznat készítve a graffitiseknek, akik látszólag sokszor néztek erre.

Kiszálltunk és a bejárat felé indultunk, majd beérve rögtön le is raktam a csöpögő kabátomat. Aaron csak egy kapucnis pulcsit viselt, amiből mostanra már csavarni lehetett volna a vizet. Megálltunk a pultnál egy kávét kortyolgató idősebb nő mellett és vártuk, hogy az egyetlen pincér, aki úgy rohangált az asztalok között, mint a mérgezett egér, visszaérkezzen. Furcsálltam, hogy csak egyedül van; annál nagyobbnak tűnt ez a hely.

A kétszárnyú lengőajtón keresztül beloholt a konyhába, leadta a négyasztalnyi rendelést, majd visszatérve a pult mögé, már meg is szólított minket:

   - Sziasztok! Szia, Aaron. - Fogtak kezet. - Rég néztél be hozzánk. Miben segíthetek? - mielőtt Aaron egy szót is szólt volna, a srác már elsietett az egyik társasághoz. Ott is felvette a rendelést és bocsánatkérő arccal sietett vissza hozzánk. A srác kb három vagy négy évvel lehetett idősebb nálunk, de már most tapasztalt pincérnek bizonyult. Jobban megnéztem az arcát: fekete tüsi haját két oldalt felborotválta, fülében fülbevaló lógott, szemöldökébe és alsó ajkába egy-egy piercinget lövetett. Ha nem mosolygott volna olyan kedvesen, utcai bandatagnak nézem.

   - Életem legrosszabb estéje ez - sóhajtott drámaian. - Charlie ma nincs műszakban… de mondjátok csak, mit adhatok?

   - 14 sajtos-sonkás, 4 hawaii és 2 csípős lesz. - Ahogy Aaron elkezdte sorolni az adagokat, a srác szeme elkerekedett. - Ja, és ha van, akkor három salátát is hozz ki! - kiáltott a raktár felé induló pincér után - legalábbis feltételezem, hogy afelé indult.

   - Mégis hová készülnek ezek? - mormogta magában a srác, de gondolom azért nem bánta annyira, hogy ennyit szakíthat egy körből.

Aaron „parancsára” visszamentem a kocsihoz, mert elég sok időre volt szükség, amíg elkészítették a megrendelt pizzákat. Miután már egy ideje csendben ültem, nekiálltam átkutatni Aaron autóját. Fél óra elteltével sem találtam semmit, amiből többet tudhatok meg róla, végül feladtam a keresést. Kicsit később nyílt a hátsó bejárat, először Aaron jelent meg, majd Sol is kilépett - mint kiderült, így hívják a srácot - és a pizzásdobozokkal megrakott fehér kis kocsit egyenesen a csomagtartóhoz tolta. Miután bepakoltak mindent, Aaron beszállt mellém, Sol pedig az én oldalamra jött és intett az ablaknál, hogy húzzam le. Még mindig nem lehetett letörölni az arcáról azt a helyes és csintalan mosolyt. Megtettem, amit kért ő pedig az ajtóra könyökölt és ezt mondta:

   - Örülök, hogy megismerhettelek, Nina! - Úgy láttam, mintha kacsintott volna.

Mire válaszolhattam volna, valami olyasmit, hogy „persze én is”, már el is tűnt a hátsó ajtónál.

   - Mióta ismered? - fordultam Aaron felé és felhúztam a jobb lábam magam mellé. Talán jobb lett volna azt kérdezni: honnan?

   - Első óta együtt jártunk suliba. - Kicsit hallgatott, valószínűleg azon gondolkodott, mennyit osszon meg velem. - Addig, míg ki nem rúgták. Valamit csinált, amit még én sem tudok. De Sol nem volt akkoriban egy jó srác, ennek ellenére mi mindig jóba voltunk. Aztán nemrég összejött egy lánnyal. Aki nagyon megváltoztatta és azóta ilyen mosolygós. Bár lehet, másnak is köze van hozzá…

     Eltelt egy pár pillanat, amíg leesett, hogy arra gondol, Sol használ valamit.

   - Nekem bejött, hogy ilyen - mondtam csak úgy, hogy válaszoljak valamit, mire az arcán mintha megbántottság suhant volna át. - Nem találtam a CD-idet - közöltem vele semmi átvezetés nélkül.

   - Hátul van az ülésem alatt. Nyúlj hátra érte, hátha eléred… ha nem, majd kiszállok.

Hátra is fordultam, és elkezdtem tapogatózni a vezetőülés mögött. Felsikkantottam, mikor elértem a kis fogantyúját és visszahúzódtam az ülésemre. Aaron zavartan nézett rám, nekem meg rá kellett jönnöm, hogy tornászmutatványom közben kényesen közel kerültem a combjához és egyéb kényes területeihez. Frusztrált nézéséből arra következtettem, nem nagyon gondolta végig, hogy ez lesz a hajolgatásomból.

Megköszörültem a torkomat és ezt kérdeztem:

   - És te mégis hogy éred ezt el vezetés közben? - Lengettem meg az orra előtt a fekete Cd-tokot.

   - Sehogy. Előtte szoktam kivenni - adta meg a logikus választ. Kihajtottunk a parkolóból és visszaindultunk a buliba.

           Egy másodpercre rá, hogy leparkoltunk a ház előtt, valaki, akit a sötétben és esőben nem igazán tudtam beazonosítani, kirontott a ház ajtaján és odafutott a kocsihoz. Aaron kiszállt és kinyitotta a kulcsra zárt csomagtartót, mielőtt az elkezdte volna ráncigálni. Amint a kissé már részeg srác meglátta a pizzahegyet, elordította magát, hogy „kahjha” és egy mozdulattal kikapta az összes dobozt, majd elszáguldott velük. Teljes erőmből drukkoltam, hogy épségben bejusson a házba.

           Miután felkerestem Laurát, aki nem győzött köszöngetni a csodálatos hőstettünket, egy kis levegőre vágytam. Nem tudtam ottmaradni a többiekkel, mikor a legújabb filmtrailerekről beszéltek vagy épp... valami másról, amire már nem is tudtam odafigyelni.

Kimentem a teraszra kicsit átgondolni a dolgokat. Leültem a medence melletti padra. Arcomat egy pillanatra kezeimbe temettem, majd egy ideges mozdulattal végigszántottam a hajamon. Kifújtam a levegőt és megint beszívtam egy adagot az éjszakai levegőből. Az újabb és újabb lélegzetvételeknek hála kezdtem tisztábban látni.

Mint ahogy már korábban próbáltam megfogalmazni magamban, Aaron olyan furcsa reakciókat váltott ki belőlem, amilyeneket még nem tapasztaltam. A Rosa’sból visszafele már sokkal oldottabb volt köztünk a légkör, talán a tokos incidensnek köszönhetően. Valami határozottan nem volt rendben ezzel a sráccal. Nem így terveztem az estét, és ezt az egész „Aaron-hadműveletet”. Csak egy pasi volt, aki kellett nekem, most meg… már nem is tudom. Talán valami ennél sokkal többet akarok tőle.

     Valaki egy takarót terített a vállamra és megállt mögöttem. Megfordultam és szembenéztem az egyetlen emberrel, akit most nem kívántam ide, a róla szóló összekuszálódott gondolataim közé.

   - Lehet, hogy elállt az eső, de azért nem lenne jó, ha megfagynál - mondta Aaron, mintha zavarban lenne, én meg rájöttem, idáig nem is tűnt fel, hogy se pulóver se kabát nincs rajtam.

   - Köszönöm - leheltem.

   - Leülhetek? - kérdezte én meg válaszképp megpaskoltam az üres helyet magam mellett.

   - Laura.. minden oké volt… a pizzákkal? - kerestem a szavakat. Utáltam, mikor valaki belepofátlankodott a gondolataimba.

   - Persze. Még nem is ettél?

Megráztam a fejemet.

   - Szeretnéd, hogy hozzak egy szeletet neked?

Úgy beszélt hozzám, mint egy kisgyerekhez. De valahogy most úgy is éreztem magam.

   - Nem kérek semmit, kössz - válaszoltam, majd elhallgattam és ő sem szólt többet. Csak néztük a medence vízét, amin megcsillant a felhők mögül néha-néha előbukkanó Hold fénye.

   - Figyelj, Aaron - szólaltam meg hirtelen még mindig a vizet nézve, de rögtön el is kellett hallgatnom, mert nem tudtam pontosan, mit is akartam mondani. Tök hülyének éreztem magam, amiért Aaron idiótát csinált belőlem azzal, hogy így összezavart.

Felnéztem rá, hirtelen eltűnt a közöttünk lévő távolság és a következő pillanatban az ajkai az enyémet érintették, először lágyan, bizonytalanul, mintha nem tudná, meddig mehet el, aztán mikor kezemmel végigsimítottam az arcán és érezte, hogy nem húzódom el, bátrabban kezdett csókolni. Én átfogtam a karommal a nyakát, ő meg megragadta a csípőmet és még közelebb húzott magához, míg a másik kezét a lapockámra csúsztatta és a hátamat simogatta. Először úgy éreztem, teljesen kiüresedem, hogy aztán mindennek boldogság vegye át a helyét. A külvilág fokozatosan elhalkult és már nem járt más az eszemben, csak az, hogy jó helyen vagyok.

           Majd Aaron hirtelen nem viszonozta a következő csókomat, és ahogy elhúzódott tőlem, visszakerültem a kegyetlen valóságba, ahol Aaron nem viszonozza azt, amit én iránta érzek és a barátaim is csak kamuk. Nem mertem kinyitni a szemem, mert féltem, akkor minden eltűnik abból, amit az előbb éreztem. Végül Aaron vetett véget mindennek, mikor egyszer csak kirántotta magát az ölelésemből és mire kinyitottam a szemem már el is tűnt a házban. Először nem tudtam, mit tegyek, erre nem voltam felkészülve. Eddig még sose fordult elő, hogy egy fiú elfutott volna, miután megcsókoltam. De őszintén, Aaron előtt még egy sem volt, akinél bántam volna, ha így tesz.

Utána futottam.

Még elértem, amint bevágta a kocsija ajtaját. Már gázt adott, amikor elé álltam és megakadályoztam abban, hogy elhajtson. Fékezett.

Egy pillanatig meredten bámult a szélvédőn keresztül és azon gondolkozhatott, hogy milyen őrültséget csináltam az előbb. Kipattant a volán mögül és kiabálni kezdett velem:

   - Mégis mi a fene ütött beléd?! - Kezével hevesen gesztikulált. - Át is hajthattam volna rajtad. - Jogos volt, amit mondott, de ez most nem érdekelt.

   - És te?! Miért rohantál csak úgy el? – De tudtam nem ez az, ami igazán érdekel. – Mégis miért csókoltál meg? – tettem fel a valódi kérdést, de ő nem válaszolt - Tudod mit? Mindegy, menj a francba, te szemétláda! - mondtam, aztán sarkon fordultam és az ellenkező irányban elfutottam az utcán.